Eighth

Drága Mindenki!
Kisebb késéssel, de meghoztam a következő fejezetet! Tényleg, őszintén nagyon jól esne pár feliratkozó, pipa illetve komment, mert jelenleg úgy érzem, mintha magamnak írnám az egész történetet, holott ez egyáltalán nem így van! Ígérem, megpróbálok egyre izgalmasabb részekkel előállni, de ez igazán akkor fog menni, ha látom értelmét. Már pedig jelenleg nem annyira látom, mint azt szeretném. Remélem tetszeni fog a fejezet, jó olvasást hozzá, és légyszíves, hagyjatok valami nyomot magatok után, mert nektek csak pár perc, de nekem több órányi öröm! :) xx silver

Az egész helységet bejárta a cigaretta, a pia és az izzadság szag. Amerre csak néztem, mindenhol táncoló emberek. Még a második szint korlátján kihajolva is vonaglottak a lányok a ritmusra. Mindenkin miniruhák különböző fajtái, ami többet mutatott a jó ízlésnél. Persze az összes srác ezt csorgó nyállal figyelte.
Nem voltam ide való. Még csak nem is a helyhez megfelelően öltöztem. Fekete bakancsom, szintén fekete magas derekú szakadt fekete gatyám még akkor is túl sokat takart, ha azt is figyelembe vettem, hogy fehér trikóm alól, ha felemeltem a kezeimet kikandikált a hasam. Ráadásul én nem is tudtam magam úgy elengedni, mint az itt lévők. Úgy ültem a bárpult előtti széken, mint aki karót nyelt. Kezeimmel görcsösen kapaszkodtam a pult szélébe, miközben óvatosan kortyolgattam vodka-narancsomat, amit még Louis rendelt nekem, nem sokkal azelőtt, mikor végleg eltűnt látókörömből. Akárcsak a többiek. Egyedül a nagy barna szemű Zaynt láttam, de vele nem is beszéltem még, azért nem akartam megzavarni, miközben egy platina szőke lánnyal társalog. Nem kis társaságként érkeztünk ide, de tényleg mindenki felszívódott. Holott Niall és Louis is megígérte, nem leszek egyedül egy percre se.
Megittam az utolsó kortyot az italomból, majd a tömegen átverekedve közelítettem a női mosdó felé. Amikor benyitottam, szinte arcon csapott a hideg levegő. A szemközti falon egy kis ablak nyitva állt, én pedig végre tiszta levegőt szívtam be a tüdőmbe. Megálltam a tükör előtt. Megigazítottam az izzadság miatt kissé elfolyt sminkemet, ami igazából csak szempillaspirálból állt.
Feszült voltam, és egyáltalán nem éreztem magam. Soha nem voltam az a lerészegedős fajta lány, bár bevallom, fiatalabb koromban volt pár elég túlkapott estém. De az utóbbi 1 évben, szinte alig ittam alkoholt.
Hirtelen belépett a mosdóba egy hosszú fekete hajú lány. Ügyetlenkedve lerakta a táskáját a mosdókagyló szélére, ám az lebuckázott onnan. Az összes holmija kiesett belőle, szétterülve a földön. Szitkozódva kezdte el őket összeszedegetni, de mivel nem volt valami gyors és hatékony, mert egyfolytában a miniruháját igazgatta magán, lehajoltam és segítettem neki. Egy kedves mosollyal jutalmazott meg érte.
Először egy cigis doboz akadt a kezembe, és valami oknál fogva kísértésbe estem. Pár pillanatig forgattam a kezemben, aztán belenéztem. Már csak pár szál volt benne. Felpillantottam a lányra, aki még mindig a cuccait pakolászta, rám szinte nem is figyelt. Egy gyors mozdulattal a zsebembe csúsztattam a dobozt, majd oda adtam még neki pár kacatot. Nem vártam meg, míg teljesen összepakol, helyette kimentem a táncoló tömegbe ismét. Ám ezúttal sem maradtam sokáig, helyette kimentem a hátsókijáraton. Kicsit megborzongtam, ahogy csupasz vállaimat érte a hideg tavaszi levegő, de hamar hozzászoktam. Valami hátsó kis szűk utcára kerültem, ahol még páran kis társaságokban álltak és szívták a cigijüket. Leültem az útpatkára és elővettem a lopott cigimet. Kivettem a dobozból egy szálat, aztán pedig rájöttem, hogy nincs öngyújtóm. Mérgesen dobbantottam egyet a lábammal, amikor hirtelen két fekete cipő jelent meg előttem. Felnéztem az illetőre. Egy számomra idegen fiú volt.
- Látom rád férne egy gyújtó, nem? - mosolygott rám. Őszintén szívdöglesztő volt.
- De - válaszoltam elhaló hangon, mire azonnal leguggolt elém, és tartotta a lángot. A számba vettem a cigit és úgy tartottam bele. Azonnal meggyulladt. - Köszönöm - nyögtem ki az első slukk után. Elfeledett érzés volt a testemnek, ahogy a nikotin végig ment a torkomon keresztül a tüdőmig, de nem idegen.
- Mit csinálsz itt kint egyedül? - ült le mellém egy egyszerű, de elegáns mozdulattal.
- Ezt én is kérdezhetném - pillantottam rá, majd újra a ciginek szenteltem a figyelmem. Ellazultam tőle.
- Kijöttem cigizni - válaszolta pimasz vigyorral, miután kifújta a füstöt.
- Én is - rántottam meg a vállam.
- De komolyan. Azt is kérdezhetném mit keresel ebben a buliban? Nem úgy tűnik, mintha élveznéd - elgondolkodtam. Valóban ennyire látszik rajtam?
- Tudod, elég bonyolult a helyzetem - kezdtem el a bakancsom fűzőjével játszani.
- Nekem elmondhatod - küldött felém egy bizalmas mosolyt. De a pimaszság ugyanúgy benne volt. Meg a lazaság. Lerítt a fiúról, hogy nincs önbizalomhiánya. Kócos, de mégis precízen beállított barna haja, élettel teli, csillogó sötét szemei és hanyag tartása arról árulkodott, hogy sok lány szívét törte már össze.
- Nem szabad - ráztam meg a fejem, mire ő meglepődötten húzta fel szemöldökeit. - Bonyolult - ismételtem meg, még mielőtt újra kérdezhetett volna. Halkan felnevetett.
- Rendben, nem erősködöm. De legalább engedd meg, hogy megmentsem az estéd! - mosolygott rám, miközben elnyomta a cigijét a földön. Én is úgy tettem, mint ő, közben pedig elgondolkoztam. Miért ne mennék bele az ajánlatába? Lehet nem ismerem, de jó fejnek tűnik, ráadásul kijár már nekem egy este, amikor jól érzem magam.
- Oké - adtam be elég könnyen a derekam. Jól akartam érezni magam. El akartam felejteni mindent, csak fel akartam végre szabadulni. Csak egy kicsit gondtalannak érezni magam. - De előtte mondd meg a neved! - torpantam meg.
- Quentin, de hívj csak Q-nak! - vigyorgott rám, majd várakozóan kezdte el fürkészni az arcomat.
- Holly - vigyorogtam rá, majd felpattantam a patkáról. Ő is követett. Egyik kezét a derekamra csúsztatta és úgy kísért be az épületbe újra. Egyből a bárpultot vettük célba. Q kért nekem valami koktélt, ami amikor megkaptam élénk sárga színben pompázott. A szívószálat az ajkaim közé véve kezdtem el szürcsölgetni az italt, közben hallgattam a fiú beszédét a szórakozóhelyről. Megtudtam, hogy szerinte nem ez a legjobb hely Vegasban, de valóban az egyik legnagyobb forgalommal bíró. Elmondta, hogy mikor vannak itt jó bulik, és mikor laposak. Közben pedig egyfolytában újabb fajta koktélokat kért nekem.
Körülbelül egy óra múlva már olyan jó kedvem lett, hogy az idő nagy részében inkább én fecsegtem a világ legunalmasabb témáiról. De Q mégis végig hallgatta miképp küldeném pokolra azokat az embereket, akik hisznek Istenben, az igazságban és az igazságosságban. Mindezt hatalmas nevetések közepette. Mert bár az alkohol is közrejátszott, de remekel éreztem magam Q társaságában.
- Mi lenne, ha most táncolnánk? - pattant fel hirtelen a helyéről a fiú. Először felnevettem, mert azt hittem viccel. De továbbra is a válaszomat várva állt előttem.
- Tuti, hogy nem! - nevettem fel újra. Soha nem voltam az a lány, aki szórakozóhelyeken illegeti magát.
- Ne csináld már! - nézett rám könyörgően, hatalmas kiskutya szemeivel.
- Nem vagyok elég részeg hozzá, Q! - legyintettem egyet, majd újra belekortyoltam a koktélomba.
- Holly, ne csináld már! - nyújtotta felém a kezét. - Ne gondolkozz, csak sodródj! - húzta fel szemöldökeit. Megforgattam a szemeimet, és kezeimet az övébe rakva csúsztam le a bárszékről. Mikor földet értem eléggé meginogtam, ami csak az elfogyasztott italmennyiségre emlékeztetett. Idétlenül felvihogtam, amikor Q kezei a derekamnál fogva tartottak meg. Hirtelen nagyon közel kerültem hozzá, és megéreztem férfias kölnijének az illatát. Talán ebben a pillanatban fogtam fel igazán, hogy Quentin az egyik leghelyesebb fiú, akit életemben láttam, és egyenlőre az egész estéjét nekem áldozta.
Hátulról irányítva, Q a táncoló tömeg közepére vezetett, majd egy egyszerű mozdulattal maga felé fordított. Tekintetünk egybefonódott, miközben egyre közelebb húzott magához. Elég bénán kezdtem el mozgatni a csípőmet,  de nem igazán éreztem a ritmust. Q észrevette zavaromat, ezért óvatosan a fülemhez hajolt, és belesuttogta:
- Lazíts, Holly! - kirázott a hideg, ahogy meleg lehelete a bőrömhöz ért. Ez nem volt olyan kellemes érzés, mint amikor Jake lehelete ért a bőrömhöz. De jó érzés volt.
Megfogadtam azt, amit Q mondott. Több okból kifolyólag. Egyrészt részeg voltam, nem igazán voltak értelmes saját gondolataim. Másrészt pedig hiába voltam részeg, az egyetlen értelmes gondolatom Jake Holt volt, az a szemét idióta, akibe még mindig szerelmes voltam, holott végig becsapott és Aaron Hamilton-nak dolgozott. Ezért kezdtem el teljesen kizárni a környezetem, és csak Quentin élettel teli szemeire koncentrálni, miközben csak hagytam, hogy a ritmus vezessen.
Aztán minden jobb lett, egy időre. Mert végre felszabadultam. És hirtelen nem érdekelt semmi és senki. Egyedül arra koncentráltam, hogy közelebb kerüljek Q-hoz. Ennek ellenére azonban nem vonzódtam hozzá, hiába volt eszméletlen. Sokkal inkább csak akartam vonzódni. Talán ez az oka, hogy az este további részét végig smároltuk. Nem volt semmilyen pattogó szikra, vagy tűzijáték kettőnk között. Részemről biztos nem. Csupán Quentin egy menekülő út volt a számomra. Mert ő nem volt nyakig benne ebben az egészben, ő nem tudott rólam semmit, ő nem tudta, hogy mennyire elcseszett is vagyok valójában. Mert ez volt az igazság.
Tökéletesen ment minden. Túl tökéletesen. Talán ezért is jelent meg hirtelen Harry, aki ellökött Q-tól, aki értetlenül nézett a göndörre, ahogy én is. Aztán valamit beszélgettek, de a zene miatt nem hallottam semmit. Harry pedig felém fordult és ideges tekintettel rángatott ki a táncoló tömegből. Esélyem sem volt elköszönni Quentin-től. Ráadásul fájt is a karom, ahol Harry nagy kezei fogva tartottak. Kivitt arra a helyre, ahol cigiztem. Elengedte a kezem, és mintha mi sem történt volna vett elő egy szálat és rágyújtott. Közben az arcáról eltűnt a düh. Helyette újra semmit mondó tekintettel bámult rám. Csendben. Ez pedig felbosszantott.
- Neked mégis mi a fasz bajod van? - üvöltöttem rá. Talán csak azért mertem ezt megtenni, mert még mindig részeg voltam.
- Egyszer még meg fogod köszönni - küldött felém egy gúnyos vigyort. Felidegesített és bosszantott. Végre képes voltam magam igazán jól érezni, erre ő tönkre tesz mindent.
- Ugyan miért tenném? - válaszoltam vissza neki ugyanolyan gúnyos hangnemben, mint ahogy ő viselkedett velem.
- Ismerem Q-t, nem az a jó fiú, akinek mutatja magát. Ráadásul most részeg vagy, egyszerűen csak kiélnéd magad rajta, amit minden bizonnyal megbánnál, ilyen egyszerű - szívott egy jó nagyot a cigijébe. Nyugodt volt, laza és vonzó. De leginkább idegesítő és gúnyos.
- Ne csinálj úgy, mintha megértenél! Szart se tudsz rólam, Harry! Fogalmad sincs, milyen az én helyzetemben lenni! - válaszoltam miközben közelebb mentem hozzá.
- Pedig tudom - nézett mélyen a szemembe, miközben ő is közeledett felém. Immár nem volt nyugodt. Épp ellenkezőleg, tele volt feszültséggel. A testtartása már nem a megszokott nyugodt volt, hanem görcsös. Az izmai megfeszültek, miközben a szájához emelte a cigarettát. Valami megváltozott. Valami Harry-ben.
- Mit? - kérdeztem remegő hangon. Most már teljesen közel állt hozzám. Teljesen megbabonázott zöld szemeivel. Nem tudtam nem őt figyelni. Nem tudtam mit tenni azzal a fura érzéssel, ami végig járta az egész testem.
- A fájdalmat, a magányt, a kínt... Sokkal többet, mint azt gondolnád - válaszolta miközben a szám elé emelte a cigit. Óvatosan, remegő ajkakkal szívtam bele, majd fújtam ki a füstöt, közben végig tartottam a szemkontaktust. Most először éreztem magamhoz ennyire közel Harry-t. Végre nem csak azt az üres falat láttam, amit maga köré épített. De még így is olyan messze volt tőlem, mintha legalább egy univerzumnyi távolság lenne közöttünk.
Aztán hirtelen vége szakadt a pillanatnak; Harry hátrébb lépett, eldobta a csikket és hátat fordítva visszament a szórakozóhelyre. Én pedig ott álltam, akár egy idióta, néztem a fiút, akit tulajdonképpen gyűlölnöm kellett volna. Rengeteg alkalommal sértegetett és lekezelően viselkedett velem. De voltak alkalmak, amikor megértőbb volt, mint bárki. Azonban annyi rejtély, annyi kiszámíthatatlanság vette körül, mint senki mást. Én pedig egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy elég erős vagyok ezekhez.
Egy láthatatlan erő azonban mégis rávett, hogy menjek utána, vissza a buliba. Ezért megtettem. Nem miatta, hanem magamért. Tudtam, hogy ez az este jelenti a végét a égi önmagamnak, és kezdetét egy teljesen új Holly Hamiltonnak. Ezért kinyitottam a nehéz ajtót és visszamentem. A táncoló emberek közé tolakodtam, és táncolni kezdtem. Behunytam a szemeimet, nem érdekelt semmi. Egészen addig, amíg két kar nem fonódott a derekam köré, és maga felé nem fordított. Nem lepődtem meg, hogy kivel találom magam szemben. Tudtam, hogy újra felbukkan. Ezért szorosan belesimultam erős kezei szorításába. Mert ő törődött velem, nekem pedig erre volt a legnagyobb szükségem. Nem érdekelt, hogy talán nem olyan, mint amilyennek mutatja magát. Nekem most Quentin-re volt szükségem.

***

A napok egyre jobban csak teltek. Én pedig egyre kevésbé érzékeltem az idő múlását. A legtöbb percet saját magam összekaparásával töltöttem, mivel szinte minden este buliztam a fiúkkal. Ezeket az éjszakákat pedig leginkább Q társaságában töltöttem.
Nem mondanám azt, hogy helyre jöttem, de már nem sajnáltattam magam. Ami pedig még fontosabb: nem sajnáltam saját magam. Úgy éreztem magam, mint a lakásban keringő molylepke, aki csak kering össze-vissza a szobák között, remélve, egyszer kijut. Az én csapdám azonban nem egy lakás volt, hanem az életem.
Harry elengedhetetlennek tartotta, hogy bemutasson pár embernek a szórakozóhelyen, ami szerinte fontos volt ahhoz, hogy belejöjjek ebbe az egészbe, amibe belekeveredtem. Nem mondom, hogy élveztem az egészet, de muszáj volt. Ugyan össze-vissza keringtem nem találva a helyem, de mégis a bosszúvágy volt az, ami éltetett. Ez volt az egyetlen dolog, ami miatt nem éreztem magam tényleg élettelennek.
- Holly, ma este velem jössz! - hallottam meg Harry hangját, ahogy reggel belépett a konyhába. Reggel? Igazából dél volt, de mindenki épp hogy életet lehelt magába. A reggeli pirítósomat fogyasztottam épp az asztalnál, amikor a fiú felbukkant.
- Hová? - kérdeztem egy nagyot harapva a kenyérbe.
- Majd meglátod - nézett rám komolyan, miközben egy tál gabonapehellyel a kezében leült velem szembe az asztalhoz. Továbbra se ápoltunk fényes kapcsolatot. Ami azt illeti, Harry napi 24 órában az agyamra ment kiismerhetetlen személyiségével és fapofájával. Hozzáteszem azt sem igazán élveztem, hogy szinte minden este más lánnyal állított haza, akikkel nem voltak restek este hancúrozni. És nem halkan.
Nem éreztem szükségesnek, hogy tovább faggatózzak, hiszen amúgy se szedtem volna ki belőle, meg pár óra múlva úgyis megtudtam volna. Inkább egy zacskó chipset a kezembe fogtam és kimentem a nappaliba Niall-hez, aki épp tévét nézett. Tekintete azonnal felcsillant, ahogy meglátott, bár biztos voltam benne, hogy ezt inkább a chips okozta.